MENÜ

PROFITRA profit !
 




 

Tisztelt Leendõ Munkatársam   !


Amint láthatta, kezdõdik valami. Kezdõdik valami Magyarországon, amibõl ki lehet maradni, de nem érdemes.


Persze, ahogy már említettem, nem mindenkinek való ez! Miért? Mindjárt kiderül!


A világ bármely részén az emberek kiszámítható jövõt és stabil jövedelmet akarnak, mellyel megvalósíthatják néhány titkos vágyukat is.

 

 

Ahhoz, hogy együtt tudjunk mûködni, arra van szükség, hogy                               vezetõi szemlélettel rendelkezzen és akarjon terjeszkedni és növekedni.

 

 

 

 

 

 

 

 


Szeretnünk kell a munkánkat azért, hogy a pénz, amit nekünk                             hónapról hónapra kifizetnek, lehetõleg ne csökkenjen, és ne                             veszítsük el a munkahelyünket.


A gond azonban az, hogy általában az ember csak csinálja de nem élvezi.

Ráadásul nem becsülik meg a munkahelyén, hiába tesz meg minden tõle telhetõt, ezért csak a fõnöke indulatait kapja cserébe.


Ha pedig már belevágott valami mellékállásba, talán azt tapasztalta, hogy Önnek nem megy úgy, mint a vezetõjének, és nem érti miért.

Ami biztos, hogy az anyagi biztonság eléréséhez nagy tudásra és kitartásra van szükség, és egy megfelelõ rendszerre, amibõl nincs túl sok, és nincs még benne a fél ország.

Természetesen nem olyan egyszerû belevágni egy új dologba, azonban nálunk minden feltétel adott ahhoz, hogy bárki sikeres legyen.

A feladat az, hogy minél több helyre eljuttassa az információt. Azt, hogy a lehetõség  létezik ( 14 éve), és használják minél többen.

Ha Ön felépít egy sikeresen mûködõ csoportot, akkor nagyon komoly jövedelemben , jutalmakban részesül. Olyan pozíciókat hozhat létre, melyeket SOHA nem veszíthet el!

Ebben az üzletben nincs visszaesés, nincs büntetés. Amiért egyszer megdolgozott, az az Öné marad! Sõt csak növekszik!


 

Ezt azonban kizárólag úgy érheti el, ha komoly szándékkal bír és megvan Önben a kitartás is a cél elérése érdekében.

A rendszer nem régen indult hazánkban is ami egy hatalmas lehetõség bárki számára, feltéve, hogy vannak céljai.

Most Ön is felülhet a terjeszkedés hullámaira és maga alá rendezheti az egész világot. Ezzel hatalmas sikerre és megbecsülésre tehet szert, egy fantasztikus csapat részeként.

Ne várjon, regisztráljon és kezdje el építeni az üzletét MOST! Legyen egyike az elsõknek, amire talán soha nem lesz többé lehetõsége!


Ingyenes regisztráció:http://world99.zeekrewards.com



próbálja ki  ...  ha van napi 5 perce,hogy legyen rengeteg szabad ideje és pénze egyszerre!

 


Köszönöm és örülök  ha segítettem!



Hírek

  • OPN
    2012-06-17 22:47:50

     

     

     

     


    Úgy hisszük, egy ember is képes hatni a világra. De csak akkor, ha inspirál és segít másokat. Az erre törekvő emberek számára hoztuk létre ezt a gördülékeny, professzionális felületet, ahol elérhetik, bátoríthatják és segíthetik egymást.

    Küldetésünk

    A OPN feladata, hogy egy olyan teljes körű platformot biztosítson, ahol mindenki megvalósíthatja a céljait:

    • Elérni az üzleti és pénzügyi sikert
    • Pozitívan hatni másokra
    • Tanulni, fejlődni és növekedni
    • Egy nálunk nagyobb dologhoz tartozni és az építésén munkálkodni
    • Hozzájárulni a globális harmóniához

     

    Céljaink

     

    Célunk, hogy egy globális, csúcskategóriás közvetlen értékesítéssel foglalkozó cég legyünk, mely elkötelezett amellett, hogy disztribútorait céljaik megvalósításához segítse, vezető pozíciót töltsön be, és új üzletmodell paradigmákat hozzon létre:

    • Áttörést hozni a közösségi oldalak, a hálózati marketing és a disztribútori együttműködés területén
    • Egy olyan cégcsoporthoz tartozni, amely értéket kínál a részvényesei, partnerei és ügyfelei számára
    • Dinamikus, készséges és segítő partnerként szolgálni vezető disztribútorainknak

Weblap készítés ingyen

Asztali nézet